Feljelentést tett Győr polgármestere az Orbán-rendezvény feketeruhásai ellen

Pintér Bence a helyi ügyészségen tett feljelentést a március 27-i miniszterelnöki kampányeseményen történt atrocitások miatt. Beadványához olyan felvételeket is csatol, amelyek alapján a hatóság beazonosíthatja az elkövetőket.

Pintér Bence, Győr polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy feljelentést tesz és kezdeményezi a „fekete pufajkások” kitiltását Győrből. A polgármester azt írja, 2026. március 27-én, pénteken, a miniszterelnök kampányrendezvénye előtt és alatt szégyenteljes, erőszakos cselekmények zajlottak a városban.

Szerinte „a véleményüket kifejező állampolgárokat ismeretlen, fekete kabátot viselő, parancsra, egységesen, alakzatban mozgó verőlegények kezdték el vegzálni. Transzparenseket téptek szét, lökdösődtek, erőszakoskodtak; egységesen fellépve akadályozták a békés tüntetők szabad mozgását. Volt, akit igazoltattak is.”
Mint írja, ezek a csoportok azóta máshol is randalíroztak a Fidesz rendezvényein, példaként említi, hogy Pécelen a nyakánál fogva tepertek a földre egy békés állampolgárt. A városvezető szerint

„Ők Magyarország szégyenei a megbízóikkal együtt. Mivel – viselkedésük alapján – a megbízóik valószínűleg ezt mondták nekik, azt gondolhatják, hogy bármit megtehetnek. De civilizált országban nem az ököljog, hanem a Büntető Törvénykönyv szerint teszünk igazságot. ”
A bejegyzés szerint a feljelentést a következő gyanúk miatt teszi ismeretlen tettesek ellen a Győri Járási Ügyészségen:

„bűnszervezetben, aljas indokból, a sértett sanyargatásával, jelentős érdeksérelmet okozva, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértése; valamint csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, rongálás és más bűncselekmények”. A polgármester közölte, hogy a feljelentéséhez csatolja azokat a felvételeket, amelyek alapján a nyomozó hatóság beazonosíthatja az elkövetőket, és indítványozza, hogy az ügyészség kérje a garázdaságot elkövetők kitiltását Győr közigazgatási területéről.

A feljelentéshez csatolta, azokat a felvételeket, amelyek alapján a nyomozó hatóság beazonosíthatja az elkövetőket, továbbá indítványozta a személyek kitiltását a városból.

Related Posts